Rovataink:

Főoldal

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Keresztes Sándor Kristóf

Kutas Dávid

Lakatos Barbara

Barna Júlia

Bazsinka József

Csatos Ferenc

Csík Bernadett

Deák László

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:
Keresztes Sándor Kristóf

Vidéken nőttem fel, Pécs mellett, ott is kezdtem el zeneiskolai tanulmányaimat. Majd 2008-ban kerültem fel Pestre, sikeres felvételit követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium harmonika tanszakára. Ezt elvégezve, 2012-ben tovább folytattam zenei képzésemet…

Kutas Dávid

1972-ben Budapesten születtem. 10 évesen kezdem el zenei tanulmányaimat a 16. kerületben, kürt tanszakon. 1995-ös zeneakadémiai diplomám után számos kiemelkedő szimfonikus zenekarban játszottam, illetve voltam zenekari tag. Ezek közül kiemelném a Szlovén Filharmónia Zenekarát, ahol…

Lakatos Barbara

Zongoraművészi diplomámat 2012-ben szereztem meg a Liszt Ferenc Zeneművészi Egyetemen (Zeneakadémián) kitüntetéssel. Majd 2013-ban ismételten kitüntetéses Művésztanári diplomámat vehettem át szintén a Zeneakadémián. Tanári pályafutásomat egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan a XIII. kerületi Fischer Annie Zeneiskolában kezdtem….

Barna Júlia

Egy csodálatos, Tisza melletti kisvárosban születtem, Tiszafüreden. A sorsom elég hamar eldőlt, mivel egyesélyes volt számomra, hogy énekes szeretnék lenni. 1990-ben elvégeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán a magánének szakot, kitűnő eredménnyel. Mestereim…

Bazsinka József

1985-ben zenész családban született: édesanyja csellóművész, édesapja pedig nemzetközileg elismert szólista, tanár, a Budapesti Fesztiválzenekar tubaművésze. Első tanára édesapja volt, egészen a zeneakadémiai felvételiig, ahol 2010-ben diplomázott Szabó László osztályában. 2008-ban Erasmus ösztöndíjjal Hannoverben tanult…

Csatos Ferenc

1971. június 16-án születtem Nagyatádon. Édesapám ipari szakmunkásképzőben tanított, édesanyám földhivatalban dolgozott… Ma már mindketten nyugdíjasok. Van egy 2 évvel fiatalabb öcsém, aki már 14 éve apuka és ő is zenészként (fagottművész-tanár) tevékenykedik. Apám amatőr…

Csík Bernadett

Először édesapámtól tanultam hegedülni óvodás koromban. Középfokú zeneművészeti képesítést 1974-ben Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kaptam. Hegedűtanárom Hegyi Ildikó volt. Zeneiskolai hegedű-, szolfézs- és általános iskolai énektanári diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni…

Deák László

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakán Gergely Ferenc növendékeként diplomázott 1991-ben. A következő évben zongora szakon is megszerezte művészi diplomáját. Tanára Jandó Jenő volt. Tudását Párizsban tökéletesítette tovább a Conservatoire Perfectionnement osztályában Marie-Louise Langlais-nál….

Visszaugrás a navigációhoz