Rovataink:

Főoldal

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Ulicsákné Mikola Éva

Vallóné Nagy Anna

Vadászy Domonkos

Szalai Katalin

Winkler Balázs

Geszthy Szabó Veronika

Varga Petra

Pálos Gabriella

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Ulicsákné Mikola Éva

6 éves voltam, amikor édesanyám beíratott a 13. kerületi zeneiskolába. Máig emlékszem a felvételire, a zenei előképző foglalkozásaira, és életem első zongoraórájára is. Nagyon hálás vagyok a zeneiskolában eltöltött évekért, a nagyszerű tanáraimért, akik elindítottak zenei pályámon. A legszebb gyermekkori emlékeim a zongorázáshoz és a zeneiskolához kötődnek, ezért én is kötelességemnek tartom, hogy a rám bízott növendékeknek megpróbáljak hasonlóan szép élményeket szerezni, átragasztani rájuk a zene és a hangszer iránti szenvedélyemet, és hozzájárulni a személyiségük harmonikus kibontakozásához.

25 éve tanítok, a Szent István Király Zeneiskolában végzett munkám mellett 2005 óta zongorakísérő és kötelező zongora-tanár vagyok a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban, ahol zenei pályára készülő középiskolás és OKJ-képzésben részt vevő fiatal felnőtt növendékekkel foglalkozom.

2012 óta vagyok a Szent István Király Zeneiskola tanára, a Lengyel utcai Németh Imre Általános Iskolában tartom az órákat.

A zeneiskolás tanítványaim esetében elsődleges célom az igényes zene megszerettetése, és a gyerekek személyiségének, önkifejezésének fejlesztése, minden esetben alkalmazkodva a képességeikhez, adottságaikhoz. Négy különböző életkorú és érdeklődésű gyermekem nevelése rengeteg tapasztalatot adott, aminek köszönhetően jól boldogulok kicsikkel-nagyokkal egyaránt, könnyen megtalálom a közös hangot velük. Minden tanítványommal a saját tempójában haladok, és a tőlük telhető legjobbat igyekszem kihozni belőlük. A növendékeim többsége sokat és szívesen szerepel a zongora tanszak koncertjein, néhányan versenyezni is szeretnek, ők az utóbbi években több díjat is elhoztak regionális, országos és nemzetközi versenyekről. Rendszeresen tartunk bemutatókat a szülőknek, állandó programunk a karácsonyi és farsangi négykezes-koncert, a közös órákat pedig még azok a tanítványaim is szeretik, akik egyébként félénkebbek, ha mások előtt kell megmutatni a tudásukat.

1997-ben zongoratanári és kamaraművészi, 2007-ben zongorakísérő-korrepetitori, 2019-ben gyakorlatvezető-mentortanári diplomát szereztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a tanulmányaimat mindhárom alkalommal kitüntetéses oklevéllel zártam.

Több alkalommal nyertem el a legjobb zongorakísérőnek járó elismerést országos és nemzetközi versenyeken:
2007 és 2013: Országos Elek Tihamér Fuvolaverseny, Debrecen
2011: Nemzetközi Fuvolaverseny, Pozsony
2016: Országos Szakközépiskolai Klarinétverseny, Győr
2019: „Femus” Nemzetközi Fafúvósverseny, Szabadka
2019: Országos Szakközépiskolai Szaxofonverseny, Győr

A két munkahelyemen végzett munka mellett szívesen veszek

Vallóné Nagy Anna

Budapesten születtem.
Zongorázni Pestújhelyen kezdtem, a XV. kerületben, és a Zuglói Zeneiskolában folytattam, ahol már orgonát és összhangzattant is tanultam.

Középiskolás koromban rendszeres zongorakísérője voltam a zuglói Szent István Gimnázium Vegyeskarának, és orgonán, zongorán, csembalón időnként a Szent István Király Szimfonikus Zenekar munkájába is besegítettem. Turnéztunk többek között Finnországban és a volt NDK-ban, ahol szólistaként és zongorakísérőként felejthetetlen koncerteken vehettem részt.

1981-ben felvételt nyertem a budapesti Zeneakadémia zongora tanszakára. Tanáraim Bächer Mihály és Dráfi Kálmán voltak. 1986-ban diplomáztam, ezt követően a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolában kaptam zongora főtárgy tanári és korrepetitori állást. A tanítás mellett szóló- és kamarakoncertekkel kapcsolódtam be az ottani zenei életbe.

A budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban (akkor még Szakközépiskola) 1991 óta tanítok zongora főtárgyat és kötelező tárgyat.
Mind Veszprémben, mind Budapesten számos növendéket készítettem fel zongorából különböző versenyekre, fesztiválokra, ahol igen szép sikereket értek el.
Közben, 1994-ben férjhez mentem, három gyermekem van, jelenleg egyetemisták.
2006-ban tértem vissza a tanításhoz.

Növendékeimmel szeretek kölcsönös bizalmon alapuló, közvetlen kapcsolatot kialakítani, melyet a közösórák, növendékkoncertek, közös zenehallgatások, koncertlátogatások tesznek még tartalmasabbá. Talán ennek is köszönhető, hogy számos növendékem választotta hivatásául a zenei pályát. Ők sikeresen felvételiztek a debreceni, miskolci, szegedi, győri, pécsi Zeneművészeti Egyetemek valamelyikére, ill. a budapesti vagy külföldi Zeneművészeti Egyetemekre. Sokukra ma már kollégaként tekinthetek, velük mindmáig gyümölcsöző szakmai és emberi kapcsolatot tartok fenn.

Vadászy Domonkos

Vadászy Domonkos 1996-ban született Budapesten. Korán kapcsolatba került a klasszikus zenével, hét éves korában kezdte meg cselló tanulmányait, amit hosszú ideig párhuzamosan folytatott a kicsit később elkezdett zongoratanulmányokkal. A Járdányi Pál Zeneiskolába járt, ahol egyszerre tanult zongorán és csellón, majd 2011-ben felvételt nyert zongora szakra a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába. Itt a zongora és az elméleti tárgyak mellett karvezetést, zeneszerzést és csembalót is tanult.
2015-ben többkörös felvételi meghallgatáson való részvétel után több neves angliai intézménybe felvételt nyert zongora szakra (Royal Conservatoire of Scotland, Glasgow, Royal College of Music, London, Guildhall School of Music, London), a Guildhall School ösztöndíjban is részesítette a teljes Bachelor tanulmányai idejére, így 2015-től ezen intézmény hallgatója lett, majd 2019-ben diplomázott nagyon jó eredménnyel. Zongoratanárai voltak: Katya Apekisheva és Philip Jenkins. Részt vett nemzetközi mesterkurzuson is, Angliában többek közt Frankl Péter, Norma Fischer és Robert Levin, Magyarországon Malcom Bilson (fortepiano) kurzusain játszott. Ezen kívül több versenyen is jó eredményt ért el, 2018 Augusztusában a bécsi Panmusica Austria Zongoraverseny döntőse volt. Kedvenc zeneszerzői J. S. Bach és W. A. Mozart, ebből kifolyólag a tanítás során leginkább a barokk és klasszikus művekre fektet nagy hangsúlyt, emellett behatóan tanulmányozta a modern zenét (Bartók, Prokofiev, Ligeti), és gyakran vállalkozik az effajta művek tanítására is, az újszerű technikák, billentések és hangszínek megismertetése végett.

Szalai Katalin

2003-ban végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán, 2013-ban a Veszprémi Pannon Egyetem Színháztudomány szakán. A két oklevél sejteti főbb érdeklődési irányultságomat, ám kiegészítésre is szorul, hiszen 2003 óta a zenepedagógia épp úgy markánsan meghatározó eleme életemnek. Alkotói pályafutásom mellett ( szalaikatalin.com ) sikerként élem meg, hogy 16 éve zenét taníthatok kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

Winkler Balázs

Winkler Balázs 1970. november 18-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte, Pejtsik Árpád cselló tanszakán. 4 év gordonkázás után trombitálni, Inhoff Edénél, a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólótrombitásánál kezdett, majd később a Bartók Béla Konzervatóriumban is az Ő növendéke volt. 1984-ben a Zalaegerszegi Országos trombitaversenyen első helyezést ért el. 1989-től 1995-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója Szűcs Zoltán növendékeként.

Egyetemi évei alatt 3 évig a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjas trombitása. Ezekben az években lett tagja az After Crying együttesnek is, ahol a trombitálás mellett billentyűsként és zeneszerzőként is működik. A barokk trombitával és a Zink reneszánsz hangszerrel a Zeneakadémia elvégzése után Borsódy László irányításával kezdett foglalkozni. A Sonatores Pannoniae barokk rézfúvós együttesnek megalapítása óta tagja. 1996-tól első trombitása a Vashegyi György vezette Orfeó Kamarazenekarnak. Együtteseivel rendszeres résztvevője nemzetközi koncerteknek, fesztiváloknak.
1997-től tanít a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában.
2004-2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének kamaratanára.
Diplomájának megszerzése után rendszeres közreműködő művésze lett számos magyar és külföldi együttesnek, zenekarnak (Liszt Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, Concerto Budapest, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Capella Savaria, Aura Musicale, Domorchester Graz, Solamente Naturali, Orchestra Lorenzo da Ponte).

2014-től a Magyar Állami Operaház első trombitása.

Geszthy Szabó Veronika

Énektanulmányait Újpesten kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész, -tanár szakán Andor Éva növendékeként, és opera tanszakán Kovalik Balázs osztályában.

1998 és 2004 között több rangos hazai énekverseny helyezettje és különdíjasa volt. Legjelentősebb különdíj: Egy szerep a Magyar Állami Operaházban (2004-ben debütált az Erkel Színház színpadán Kacsóh Pongrác: János vitéz c. dalművében Iluskaként). Fél évig az Operabarátok Alapítvány ösztöndíjasa volt. Elvégezte a Budapesti Operettszínházban működő Operett Akadémiát. 2005-ben debütált a Budapesti Operettszínházban Kálmán Imre: Marica grófnő c. operettjének címszerepében.

2015 szeptemberétől a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola magánének- és hangképzéstanára.

Visszatérő közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak (itt oratórium-szólók mellett a Kovalik Balázs rendezte Mozart-maraton Susannája volt 2006-ban és 2007-ben), valamint a Zuglói Filharmónia rendezvényeinek.
Szólistaként szerepelt Londonban, Firenzében, Münchenben, Frankfurtban, Baden Badenben, Valenciában, Bukarestben, Montreálban, Floridában, Tokióban, Kolozsváron. Vendégművészként játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban és a Turay Ida Színházban.
Több mint 10 évig rendszeresen énekelt a Magyar Állami Operaházban, az Operavisit Kft. koncertjein.

Varga Petra

Varga Petra Budapesten született, zongora és orgonatanulmányit is itt végezte.
1989-ben zongoratanári, ezt követően 1995-ben orgona művésztanári diplomát szerzett.
Hálával emlékszik tanáraira, többek között Pallagi Jánosnéra, Ábrahám Mariannra, Wagner Ritára, Szathmáry Lillára, Gergely Ferencre.
Rendszeresen játszik hangversenyeken szólistaként, fellép kamarazenei koncerteken, gyakran kísér kórusokat itthon és külföldön. Mindemellett élete nagy részét a zongoratanítás tölti ki.

Pálos Gabriella

A Zeneakadémián végeztem zongoraművész, -tanárként. 2010 óta tanítok zongorát a Szent István Király Zeneiskolában. A tanítás mellett aktívan zenélek. Már kiskoromban nagyon megszerettem a zenét és a mai napig változatlanul úgy érzem, hogy a zene az egyik legszebb dolog az életben. Ezt az örömforrást szeretném átadni zongorázni tanuló növendékeimnek is.

Visszaugrás a navigációhoz