Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Vallóné Nagy Anna

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Vallóné Nagy Anna

Budapesten születtem.
Zongorázni Pestújhelyen kezdtem, a XV. kerületben, és a Zuglói Zeneiskolában folytattam, ahol már orgonát és összhangzattant is tanultam.

Középiskolás koromban rendszeres zongorakísérője voltam a zuglói Szent István Gimnázium Vegyeskarának, és orgonán, zongorán, csembalón időnként a Szent István Király Szimfonikus Zenekar munkájába is besegítettem. Turnéztunk többek között Finnországban és a volt NDK-ban, ahol szólistaként és zongorakísérőként felejthetetlen koncerteken vehettem részt.

1981-ben felvételt nyertem a budapesti Zeneakadémia zongora tanszakára. Tanáraim Bächer Mihály és Dráfi Kálmán voltak. 1986-ban diplomáztam, ezt követően a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolában kaptam zongora főtárgy tanári és korrepetitori állást. A tanítás mellett szóló- és kamarakoncertekkel kapcsolódtam be az ottani zenei életbe.

A budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban (akkor még Szakközépiskola) 1991 óta tanítok zongora főtárgyat és kötelező tárgyat.
Mind Veszprémben, mind Budapesten számos növendéket készítettem fel zongorából különböző versenyekre, fesztiválokra, ahol igen szép sikereket értek el.
Közben, 1994-ben férjhez mentem, három gyermekem van, jelenleg egyetemisták.
2006-ban tértem vissza a tanításhoz.

Növendékeimmel szeretek kölcsönös bizalmon alapuló, közvetlen kapcsolatot kialakítani, melyet a közösórák, növendékkoncertek, közös zenehallgatások, koncertlátogatások tesznek még tartalmasabbá. Talán ennek is köszönhető, hogy számos növendékem választotta hivatásául a zenei pályát. Ők sikeresen felvételiztek a debreceni, miskolci, szegedi, győri, pécsi Zeneművészeti Egyetemek valamelyikére, ill. a budapesti vagy külföldi Zeneművészeti Egyetemekre. Sokukra ma már kollégaként tekinthetek, velük mindmáig gyümölcsöző szakmai és emberi kapcsolatot tartok fenn.

Visszaugrás a navigációhoz