Bazsinka Barnabás 1. díj az I. korcsoportban,
Kádár Valentina 1. díj a II. korcsoportban,
Tanáruk: Dr. Domjánné Kiss Adél
Bazsinka Barnabás 1. díj az I. korcsoportban,
Kádár Valentina 1. díj a II. korcsoportban,
Tanáruk: Dr. Domjánné Kiss Adél
Romlik az idő. Sürgető, hogy minél előbb befejeződjön a szerkezetépítés és zárt térben folytatódhasson a munka. A zárt térnek ellentmond, hogy erre eltűnt minden régi ablak.
Cserében fegyelmezetten várják az aulában az új ablakok, hogy helyükre kerüljenek.
Ahogy átmentem az aulán és megérkeztem a Nagyterem bejáratához, látszik, egy emelettel feljebb a Langbein és az egykori 130-as terem padlója fölött már a mennyezetet betonozzák. Még egy szint és elértük a végleges magasságot.
Ha itt megfordultam, látszik a lenti új aulába vezető lépcső zsaluzata, illetve a lépcső melletti mellvéd vasalása, lassan itt is egy szinttel feljebb lép a szerkezet.
Nézzük meg ugyanezt felülről!
Persze, ha már fent járunk, akkor azt is megnézhetjük, itt mi újság: A folyosó feletti felülvilágító acélszerkezetét ideiglenesen fólia takarja, hogy ne essen be az eső, de nemsokára jönnek ide is az ablakok.
Most valóban nap, mint nap látványos haladás látszik iskolánk épületén!
A Kisterem falai körben elkészültek és éppen volt szerencsém legutóbb végig nézni, ahogy a daru beemel egy födém gerendát azokból, amelyek a felette lévő próbatermek padlóját adják majd. Mire ez a hír megjelenik, valószínűleg az összes gerenda a helyén lesz.
A belső udvar helyén létesülő új aula legutóbb még leginkább egy medencének látszott, mostanra a mennyezete is hamarosan elkészül, bal oldalt indul a lépcső, ami majd levezet a lenti aulába, menzára.
A tetőről ez még jobban látszik: Hol van már a menekülő-alagút?!…Ezzel kapcsolatban van egy készülő meglepetésem, de majd mindent a maga idején!
Ahogy a kisterem födém gerendázata is jobban látszik fentről:
Persze, azért nézzünk körül a tetőn, ami már nem is a tető, hiszen tető alatt vagyunk! Lassan kész a szigetelés, a jövő héten kezdődik a tetőfedés, aztán a folyosó felül-világítóinak üvegezése.
Molnár Márton II. díj, tanára: Varga Zsoltné
Dóczi Vendel Kiemelt Arany díj, tanára: Jánosa Rozália
Nádas Olivér III. díj, tanára: Nagy Torma Krisztina
Góczán Csenge III. díj, tanára: Majthényi Csilla
Bár néhány hete nem jelentkeztem, ezek a napok sem teltek eseménytelenül. A kevésbé látványos változások miatt sem írtam újabb fejezetet, de mostanra már mindenképpen van egy kis látnivaló:
A tetőszerkezet végigfutott a harmadik emeleten, megérkeztek az üvegtáblák a felülvilágítóhoz (Volt már erről szó? A harmadik emeleti folyosó fölött végig tetőablakok lesznek, természetes fény világítja majd meg.)
A belső udvaron elkészült az alapozás, folyik a falak megerősítése, mielőtt további szintet húznának rá.
Megérkezett az ablakok prototípusa, elfogadtuk a színét, minőségét, indul a sorozatgyártás. Az eddigi duplán nyíló ablakok helyett most egyszárnyúak készülnek háromszoros üvegezéssel és ütközéssel, ami a legmagasabb hangszigetelési igényeknek is megfelel. A földszinti rettenetes műanyag ablakokat is elfelejthetjük, mint egy rossz álmot.
Tudvalevő, hogy a szörnyű háború, az energiaválság nagyon komoly nehézségeket okozott az építőiparban is. Sok beruházás elindítását elhalasztotta a Kormány annak érdekében, hogy a már futó beruházásokra legyen elegendő forrás. Itt fizetődött ki az az elszánt igyekezetünk, hogy még márciusban kiköltöztünk az épületből, vállalva az tanév közbeni költözés kényelmetlenségeit! Egyrészt ezt az építkezést nem kellett elhalasztani, sőt: Október 19-én megjelent a Magyar Kormány 1492/2022. számú határozata, amely „egyes kivitelezés alatt álló beruházások megvalósításához szükséges többletforrások” biztosításáról döntött. Ennek 91. (!) pontjában iskolánk beruházásához szükséges többlet források biztosításáról döntött. Le sem írom a számot, hogy mennyi pénzről van benne szó, de több, mint kilencjegyű…
A végére egy csemege: a tubás gyakorló. Majdnem akkora rend van benne, mint szokott!