
Szakgimnáziumi Fúvószenekarunk a Filozófusok kertjében

Tisztelt Szülők!
Erre a linkre kattintva tekinthetik meg a felvételi eredményt.
Megrendülten tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy egykori kollégánk, Samu László május 6-án örökre itt hagyott bennünket. Samu László fiatalon már a hatvanas évek elején kapcsolatba került közösségünkkel, a legendás „István Zenekarral”. Iskolánk alapítója Záborszky József hívására kezdett kürtölni gimnazistaként, ami örökre meghatározta életpályáját. Évtizedeket töltött zeneiskolai tanszakunk építésével, majd konzink alapító tanáraként egészen addig, míg 2010-ben nyugdíjasként vissza nem vonult az aktív munkától. Rengeteg segítséget nyújtott a 2006-ban megalakuló hivatásos Szent István Filharmonikusok indulásakor, mint zenekari igazgató. Derűs, optimista személyiségével, ugyanakkor mindig higgadt és reális meglátásaival még a nehéz helyzeteket is humorral tudta kezelni. Rendkívül sokat jelentett közösségünkben jelenléte és betölthetetlen űrt jelent hiánya most, hogy végleg elment közülünk.
Iskolánk közössége lesújtva értesült a hírről, hogy nem sokkal nyolcvanadik születésnapja előtt elhunyt egykori kollégánk, Fias Gábor, a Kodály-kvartett Liszt Ferenc Díjas tagja, az Operaház egykori művésze. Iskolánkban hatalmas tapasztalatát kamarazene tanárként kamatoztatta. Tévedhetetlen biztonsággal fedezte fel a tehetséget és nagy lelkesedéssel ápolta útjukat. Végtelen zeneszeretete, humorérzéke, kedvessége tanítványaink kedvenc mesterei közé emelte őt. Nagy szakmai tapasztalatát önzetlenül osztotta meg kollégáival, így az iskolai együttesek munkájába is fáradhatatlanul kapcsolódott be soha nem számolva az erre fordított időt. Szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hogy kollégáink sorában tudhattuk őt.
Póliska Blanka Zsuzsanna Különdíj, tanára: Csík Bernadett, zongorakísérő: Tóth Ádám
Póliska Boróka Cecília Bronz minősítés, tanára: Csík Bernadett, zongorakísérő: Tóth Ádám
Maraffai Flóra Auróra Különdíj, tanára: Lóránt Dorottya Lilla, zongorakísérő: Bálint Réka
A versenyen Tóth Ádám Korrepetitori Különdíjat kapott.
Kérjük támogassa Iskolánkat adója egy százalékával! (tovább…)
Bató Dóra Boglárka Különdíj, tanára: Havass Andrea, zongorakísérő: Tóth Ádám
Temesvári Dávid I. díj, tanára: Havass Andrea, zongorakísérő: Tóth Ádám
Dolfin Dániel II. díj, tanára: Bolykiné Kálló Eszter, zongorakísérő: Elmauer József
Gesztesi-Tóth Péter II. díj, tanára: Bolykiné Kálló Eszter, zongorakísérő: Gesztesi-Tóth László
Iskolánk szolidaritást vállal a Molnár Antal Zeneiskolával! (tovább…)