
Kedves Zeneszerető fiatalok, tisztelt Szülők!
Iskolánk több mint 55 éves múltra tekinthet vissza. Pedagógiai hagyományaink alapján a zenei nevelés középpontjába az egyéni hangszeres képzés mellett az együttesekben való muzsikálást állítottuk. Tizenhét együttesünk tanulóink jelentős részének lehetőséget biztosít megtapasztalni a közösségi munka, a közös alkotás felelősségteljes és felemelő folyamatát.
Iskolánk sok lehetőséget kínál, minden klasszikus hangszer megtalálható nálunk. Valljuk, hogy a zenetanulás nélkülözhetetlen a harmonikus testi-lelki-szellemi fejlődés szempontjából is. Mára tudományosan is elfogadott tapasztalat, hogy a művészetekkel való aktív foglalkozás támogatja az egyéb tanulmányokat is, növeli a kreativitást.
Iskolánk központján kívül 16 zuglói telephelyen tanítunk. A felvételiző gyerekeknek ajánlott szolfézs előképzőt igyekszünk minden telephelyünkre elvinni. Minden telephelyen minden hangszer oktatását nem tudjuk biztosítani, de igyekszünk a hangszereket arányosan elosztani telephelyeink között. Éppen ezért kérjük, előre gondolják át, hogy a kiválasztott hangszer tanulásához adott esetben meg tudják-e oldani a gyermekek egyéb helyszínre történő kíséretét. Helyszíneinkről és az ezeken oktatott hangszereinkről itt tudnak tájékozódni.
A szolfézs-előkészítőben megismerkedhetnek a gyerekek a zenei írás-olvasás alapjaival, melyet játékos formában sajátíthatnak el. Erre heti két alkalommal 45-45 perc áll rendelkezésükre. Az órarend függ az adott iskola által felajánlott terem lehetőségeitől.
Egy év szolfézstanulás után javasoljuk a gyerekeknek a hangszeres tanulmányok megkezdését.
A hangszeres óra heti 2 x 30 perc, amely mellett heti 2 x 45 perces szolfézsóra egészíti ki az országos Kerettanterv szerinti tanulmányi programot.
Szeretném tájékoztatni a legfontosabb tudnivalókról.
Kérem, csak azok jelentkezzenek, akik vállalni tudják a kötelezően minimális óraszám látogatását.
A szolfézs óra kötelező minden hangszeres tanulónak a 4. évfolyamig, illetve a művészeti alapvizsga letételéig.
Az iskolánkban jelenleg érvényes térítési- illetve tandíj mértékéről itt tudnak tájékozódni.
Tudnivalók a felvételiről:
A felvételi folyamata két részből áll: elektronikus jelentkezés és személyes felvételi.
Kérjük tehát, töltsék ki honlapunkon a jelentkezési űrlapot, amely itt is elérhető, vagy a Felvételi 2023 menüpont alatt is megtalálható.
Ha gyermekük még nem járt szolfézs előkészítő csoportunkba, akkor előkészítő csoportjainkba április 12-13-14-én tartunk jelentkezést, felvételit az alábbi rend szerint:
Arany János Általános Iskola – április 13-án, csütörtökön 16:15-17:00 órától a 21-es teremben
Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – április 12-e szerdán 16:00-18:00 óráig a 3/43.teremben
Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola – április 13-án, csütörtökön 16:30-18:00 óráig a III/31-es teremben
Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola – április 12-én, szerdán 15:00-17:30 óráig a 118-as teremben
Jókai Mór Általános Iskola – április 12-én, szerdán 14:30-17:00 óráig az A/3-as teremben
Kaffka Margit Általános Iskola – április 12-én, szerdán 16:00-18:00 óra között az I/5-ös teremben
Liszt Ferenc Általános Iskola – április 13-án ,csütörtökön 16:45-18:45-ig a 204-es teremben és április 14-én pénteken 17:00-19:00 óráig a 204-es teremben
Dr. Mező Ferenc Általános Iskola – április 12-én, szerdán 16:00-17:30-ig az 1/26-os teremben
Móra Ferenc Általános Iskola – április 13-án, csütörtökön 16:30-18:00 óráig a III/31-es teremben
Németh Imre Általános Iskola – április 13-án, csütörtökön 16:00-17:30-ig a 7-es teremben
Radnóti Miklós Gyakorlóiskola – Egressy úton lesz április 17-18-19-én.
Széchenyi István Általános Iskola – április 14-én, pénteken 14:00-17:00 óráig a 3/63-as teremben
Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – április 13-án, csütörtökön 15:00-17:00 óráig a 317-es teremben
Ha gyermekük már járt előkészítő szolfézsra, esetleg már most második osztálynál magasabb évfolyamra jár, vagy más zeneiskolában már tanult zenét, akkor hangszerválasztó napjainkon felvételizhet, vagy ismerkedhet meg valamennyi hangszerünkkel. A hangszerválasztó napjaink április 17-18-19-én lesznek minden nap 13-19 óráig. Segíteni fogunk mindenkinek az alkatának leginkább megfelelő hangszert kiválasztani. A hangszerválasztó napok előtt ezen az oldalon előzetesen megismerkedhetnek minden oktatott hangszerünkkel. A felvételire kérjük, hogy egy tetszőleges dallal készüljenek fel a gyerekek.
Speciális hangszereinkre csak az alábbi időben lehet jelentkezni:
Harmonika szakra: 2023.április 17-18-án 13:00-19:00 óra között
Cimbalom szakra: 2023. április 17-én 13:00-16:00 óráig és április 18-19-én 13:00-19:00 óra között
Orgona szakra: 2023. április 17-én és 18-án hétfőn és kedden a 406-os teremben, (előfeltétel: 4 év zongora tanulás)
Magánének szakra: 2023. április 18-án, kedden 15:00 – 18:00 óra között a 405-ös teremben.
Figyelem! A hangszerválasztót az ideiglenes székhelyünkön tartjuk! Címünk: 1149 Budapest, Egressy út 178/G.
Kérem, ne feledjék, mind az elektronikus jelentkezés, mind a felvételin való részvétel egyaránt szükséges az érvényes jelentkezéshez! Honlapunkon a jelentkezési űrlapot április 19-én, szerdán 24:00 órakor zárjuk le!
A felvételi eredményét május 12-én, pénteken 16:00 órától tesszük közre honlapunkon, de emailben is értesítünk mindenkit a további tudnivalókkal együtt.
A beiratkozás időpontja:
- május 17-én, szerdán 13:00-19:00 óra között,
2023. május 18-án, csütörtökön 10:00 – 18:00 óra között, valamint
- május 19-én, pénteken 9:00 12:00 óra között lesz az Egressy út 178/G. szám alatt.