Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Hangszerismertető

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Hangszerismertető

Kedves érdeklődő szülők és gyerekek!

Az alábbiakban megpróbálunk néhány információval segíteni a hangszerválasztásban. Van viszont egy vonás, amelyben minden hangszer megegyezik: Minden nap gyakorolni kell rajta egy kicsit, hogy könnyebben haladjunk és fejlődjünk. Ez egyforma elvárás iskolánkban hangszertől függetlenül. A hangszertanuláshoz jó hallás mindenképpen szükséges, de vannak olyan hangszerek, ahol ez fokozottan szempont, pl. a vonós hangszerek, hiszen a tiszta játék az alapja a jó előadásnak!

A hangszerek leírásánál ismertetjük az adott hangszer várható éves felvételi létszámát is.

Iskolánknak hatalmas és jó minőségű hangszer-parkja van, így általában mindenkinek tudunk alkatának és tudásszintjének megfelelő hangszert kölcsönözni. Egyedül a zongora tanulás feltétele a saját hangszer megléte.

A mostani helyzetben zeneiskolánk is digitálisan működik, ezért néhány digitális házi feladaton keresztül mutatjuk meg hangszereinket egy-egy tanulónk felvételének segítségével.

Vonós hangszerek

hegedű

A hegedű, a vonós hangszerek családjának legkisebb méretű, és legmagasabb hangú tagja. Négy húrja van, amit vonóval szólaltatunk meg, de van, mikor ujjakkal pengetjük. Szép szoprán hangjával a vonós hangszerek csalogánya. Az egyik legnehezebb hangszernek tartják, ami a tanulmányok első éveiben érezhető leginkább. Ám, a kezdeti nehézségek után nagyon nagy élményt jelent játékosának és hallgatójának is. Elsősorban jó hallású, rugalmas izomzatú gyerekeknek ajánljuk, de ezek a képességek fejleszthetők is. Iskolánkban lehetőség van a kicsinyeknek vonós zenekarban játszani, és ez különösen nagy élmény a gyerekeknek. Évente  14-20 gyereket tudunk felvenni hegedűre.

 

cselló

A hegedűvel és a brácsával ellentétben, e hangszert játék közben a földre kell támasztani és ülő testhelyzetben játszunk rajta.

Aki a csellót választja, a hangszer adottságainak köszönhetően, megszólaltathat harmóniák alapjául szolgáló mackósan dörmögő basszushangokat éppúgy, mint magasan szárnyaló karcsú dallamokat, vagy akár virtuózan gyöngyöző futamokat.

A növendék az alapok elsajátítása után részt vehet az iskolában működő Kabóca-, majd Tücsökzenekar munkájában, ahol megtapasztalhatja az együtt muzsikálás örömeit.

A hangszer tanulását jó hallású, rugalmas kezű, türelmes, kitartó és erős koncentrációval bíró gyermekeknek ajánljuk. Általában 10-12 hely szabadul fel évente.

bőgő

Hangszerünkön  korábban csak a nagyobb gyerekek (felső tagozatosok ill. gimnazisták) kezdhettek tanulni. A mi zeneiskolánkban már hosszú évek óta kicsi lány vagy fiú akár kisiskolás korban elkezdhet nagybőgőzni, ugyanis hangszerparkunkban megtalálható bármely korosztály részére a megfelelő méretű hangszer. A hangszer tanulásához szükséges minimális testmagasság 130 cm. További alkati szempontok: kéz mérete, általános fizikai állóképesség stb.) Az ügyes, tehetséges gyereknek már néhány év tanulás után lehetősége nyílik a zenekari játékra is.  Zeneiskolánkban két vonós és egy szimfonikus zenekar működik. A legkisebbek a KABÓCA, a nagyobbak a TÜCSÖK a legnagyobbak a szimfonikus zenekarban fejleszthetik tudásukat. Évente 4-5 gyereket tudunk felvenni.

 

Fafúvós hangszerek

furulya

A furulya egyike a legrégebbi hangszereknek. Használjuk mind a népzenében mind a komolyzenében. Könnyű megszólaltatása miatt a fafúvósok előkészítő hangszereként kap leginkább szerepet, pedig önálló hangszerként egészen diplomáig is tanulható. A furulyacsalád legismertebb tagjai  a Szoprán-, Alt-, Tenor- és Basszus-furulya. Oktatását hat éves kortól kezdjük C hangolású szoprán-furulyán. A furulya tanulása jó alapokat adhat bármelyik fafúvós hangszer későbbi tanulásához, ezért kezdőknél szívesen alkalmazzuk. Ilyenkör arra törekszünk, hogy lehetőleg annál a tanárnál kezdhessen furulyát tanulni a kisgyerek, akinél később esetleg választott fafúvós hangszerét folytathatná. Évente 2-4 gyerek kezd furulyán tanulni.

fuvola

A fuvola korábban fából készült, ezért ma is a fafúvós hangszerek közé soroljuk, bár manapság teljes egészében fémből gyártják. Sok területen találkozhatunk vele, szóló hangszerként, zenekarokban és kamarazenében is. A fuvolát játék közben oldal irányba tartjuk. Fújás közben a szánk tartása hasonlít egy üveg nyakának megfújásához.

A fuvola nyolcéves kortól tanulható, de a korábbi kezdés is lehetővé válik, ha úgynevezett „kanyar- vagy omegafejes” fuvolát választunk, mely a hangszer fejrészét lerövidíti, lehetővé téve kisebb gyermekek számára is a helyes és könnyű hangszertartást.

A fuvola tanulásának bizony ajak-alkati adottságok lehetnek korlátai, melyeket a küldött videók megtekintésekor tudunk vizsgálni. Idén 10-12 hely lesz iskolánkban.

oboa

Fafúvós, úgynevezett duplanádas hangszer. Zenekarban gyakran szolisztikus szerepe van, majdnem olyan magasan játszik, mint a fuvola.

Nehéz hangszer hírében áll, de inkább az mondható el róla, hogy  sok kis apró tényezőnek kell egyszerre teljesülnie sikerhez, de leginkább igazán akarni kell!

Akár egy 6-7 éves gyerek is ügyesen megszólaltathatja, ha rátermett, mégis a nád kicsi nyílása miatt csak 4. osztálytól ajánlott. Korábban megterheli a szervezetet. Ahhoz is érettség kell, hogy a sérülékeny nádra vigyázni tudjon valaki!

Remek megoldás, ha az oboához vonzódó rátermett kisebbek oboistánál furulyáznak előkészítésként. Várhatóan 3-4 kis oboistánk lehet szeptembertől.

klarinét

A klarinét az egyik legfiatalabb fafúvós hangszer, de Mozart egyik kedvencének nevezte! Szinte minden műfajban népszerű: klasszikus zene, népzene, jazz, világzene.

Viszonylag nagy a hangterjedelme (közel 4 oktáv) és dinamikai lehetőségei is szélesek.

Viszonylag fiatalon, 8-9 évesen el lehet kezdeni, de furulya előtanulmányok révén már egészen korán csatlakozni lehet a klarinétos osztályhoz. Bizonyos ajak-alkati adottságok jelentenek előnyt a felvételnél. 3-5 gyereket tudunk klarinétra felvenni.

fagott

A fafúvós hangszercsalád legmélyebb tagja a fagott. Nagy mérete miatt négy részből állítható össze a játékra kész hangszer. A billentyűk száma változott csak az évek során, hogy egyszerűbbé tegyék a játékot.

A fagottot főleg zenekari hangszerként tartjuk számon, de szóló- és zongorakíséretes, vagy akár nagyzenekari kíséretes művek is, szép számmal bővítik a lehetőségeket. Kamarazenei hangszerként is népszerű különböző összeállítású együttesekben, de ma már jazz együttesekben is fel-felbukkan.

A hangszert, méreténél és súlyánál fogva, korábban 12 éves kor alatt nem volt lehetséges elkezdeni, de ma már lehetőség van arra iskolánkban, hogy ezt a gyönyörű hangszert akár 7-8 éves korban a fagotti no hangszerrel is meg lehet kezdeni a tanulmányokat, amelynek felépítése pontosan megegyezik a fagottéval, de mérete és súlya töredéke annak.

A gyerekek később „belenőnek” a fagottba, addig előkészítő hangszerként fagottinóznak.

A hangszer tanulásához elengedhetetlen a jó fizikai erőnlét, amely nem testtömegbeli elvárás, de pl. egy vékony, viszont sportos alkatú gyerek is nagyon alkalmas lehet. Szükséges alul és fölül legkevesebb két-két állandó fog megléte. A kis kéz nem akadály, mivel a kisebb hangszernél még nincs szükség sem nagy kézre sem hosszú ujjakra, viszont a laza kézízületek előnyt jelentenek. Fagottra, fagottinóra együtt 6-8 gyereket tudunk felvenni idén.

szaxofon

A szaxofon egyszerű nádnyelves fúvókával megszólaltatott fúvós hangszer. Bár fémből készült, nádsípja miatt a fafúvósok családjába tartozik. Sokféle méretben készül, de a legelterjedtebb a szoprán-, alt és tenorszaxofon.

A dzsesszben, a szórakoztató zenében, a katonazenekarokban használják elsősorban, de előfordul nagyzenekari művekben is.

A szaxofon szólórepertoár is rendkívül széles. Bachtól egészen a kortárs zeneszerzők művéig rengeteg átirat fellelhető, de vannak kifejezetten erre a hangszerre íródott hangverseny darabok is. A kamarazenében is nagyon közkedvelt hangszer, bőséges irodalommal.

A zeneiskolai oktatásban az altszaxofon a legelterjedtebb. 10 éves kortól javasoljuk, de természetesen sok függ a felvételiző gyermek fizikai adottságaitól. A fogazatban elengedhetetlen a már állandó két középső fog megléte alul és fölül is. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy egy altszaxofon súlya kb. 2 és fél kg. Úgynevezett „nyaklóval”, vagy „hámmal” tartjuk a nyakban, vagy a vállon, hogy a kezeket tehermentesítsük a könnyed játék érdekében. Általában 1-2 új tanítványuk van évente.

Rézfúvós hangszerek

Általánosságban a rézfúvósok tanulásához szükséges alul és felül 4-4 állandó fog megléte. A rézfúvósokhoz nem szükséges különösen erős testalkat, de a sportos mozgékony gyerekek biztosan könnyebben szólaltatják meg! Fogszabályzóval nagyon nehezen lehet ezeket a hangszereket megszólaltatni.

trombita

Fényes hangú, ünnepélyes hangszer a trombita. A rézfúvós család legmagasabb hangú tagja.Használata a szimfonikus zenekartól a pop-zenéig minden műfajban elterjedt.

Már egészen fiatalon el lehet kezdeni a tanulmányokat, akár 6-7 évesen is. Idén 2-3-új trombitásunk lehet.

kürt

A kürt (vadászkürt) a klasszikus irodalom egyik kedvelt szólistája. A zenekari irodalomban rengeteg szimfonikus műben hallható bársonyos, hajlékony, kifejező hangjával.

Bár speciális tartása (jobb kézzel a hangszer tölcsérében) fejlettebb alkatú gyerekek számára tennék ajánlottá, de az elmúlt években sok kiskürtöt vásárolt iskolánk, így már 7-8 évesen is biztonsággal el lehet kezdeni ezt a hangszert is. 3-4 hely szabadul fel kürtön új tanulók részére.

harsona

Azt mondják, az angyalok hangszere! Előrelátó fiatalok számára ajánlott! Egyszerre fényes és lágy a hangja. Az egyik legősibb hangszerünk, amely gyakorlatilag létrejötte óta változatlan formában használatos. Tolókája, amellyel a különböző magasságú hangokat fogjuk, bár kezdetleges technikai megoldásnak tűnik a billentyűkhöz képest, mégis látványossá teszik a hangszert. A tolóka hossza miatt viszont csak kicsit magasabb, 9-10 éves korban ajánlott megkezdeni a hangszer tanulását, de az érdeklődők már korábban elkezdhetnek felkészülni a hangszer tanulására a tenorkürt tanulásával, amely azonos hangmagasságú hangszer.

tenorkürt

Lágy, kifejező hangú hangszer. többnyire ülő testhelyzetben játszunk rajta, da amint a fizikai alkata a gyereknek lehetővé teszi, inkább állva folytatjuk a munkát. Legtöbbször a harsonát előkészítő hangszerként oktatjuk, pedig rendkívül színes lehetőségei vannak a tenorkürt játéknak! Kifejezetten virtuóz játékra alkalmas és például a fúvószenekarok egyik legfontosabb szólama a tenorkürt! Harsonára és tenorkürtre összesen 3-4 gyereket tudunk felvenni.

tuba

A hangszercsalád legmélyebb hangú tagja. Használata a zeneirodalomban a romantikus korban terjedt el, ma már elképzelhetetlen nélküle egy szimfonikus koncert. A rézfúvósok nagybőgőjeként nélkülözhetetlen a fúvószenekarokban, vagy rézfúvós kamaraegyüttesekben is. Ha valaki ebbe a hangszerbe szeretne bele, alacsonyabb korban a tenorkürt tanulásával készülhet arra a napra, amikor elmondhatja, hogy „belenőtt” a tubába: 11-12 év, 130-140 cm. Legfeljebb 1 helyünk lesz tubára idén.

ütő

Felsorolni is nehéz az ütőhangszerek mindegyikét. A tanulmányok elején csak kisdobon ismerkednek a gyerekek a ritmusok világával, de utána fokozatosan megismerkednek az ütős dallamhangszerekkel is (vibrafon, marimba, xylofon, stb) Iskolánk egyik legnépszerűbb tanszaka, sajnos nagyon ritkán szabadul fel hely. Nincs ez másként idén sem, sajnos nem várható üresedés, így csak a várólistában lehet reménykedni.

hárfa

A hárfa az egyik legnépszerűbb hangszer, a lányok kedvence. A 8-10 éves gyerekek úgynevezett „kampós” hárfán (kis kampókkal előre beállított hangnemben) kezdenek játszani, majd kb. 12 évesen ülnek át a nagy, pedálos hangszerhez. Saját hangszer nem feltétel, gyakorolni az iskolában lehet. Ha egy kisgyereknek kézre áll a hárfa, jó a ritmusérzéke, a kottát megtanulja olvasni és kitartóan gyakorol, nagyon szép darabokat tud életre kelteni. Jövő tanévben két szabad hely lesz hárfa szakon.

zongora

A legtöbb jelentkező zongorán szeretne tanulni! A legfontosabb feltétel a saját hangszer. Zongorát nem tudunk a családoknak kölcsönözni. Tudjuk, hogy a hangszer megvásárlása és elhelyezése egyaránt gondot okozhat, de azt kérjük, csak az jelentkezzen zongora szakra, aki vállalja, hogy tanévkezdésre megoldja az otthoni rendszeres gyakorlás kérdését. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a legrosszabb pianínó is jobb hangszertanuláshoz, mint a legjobb digitális zongora! Ráadásul, nem foglal több helyet a lakásból, hiszen billentyűzetük azonos méretű. Ha mégis valamiért digitális hangszert tudnak csak biztosítani, úgy azok közül a minimális követelmény az úgynevezett „kalapácsmechanikás” digitális zongora.

A hangszertanulás követelménye a jó hallás és a megfelelő kéz alkat. Évente 20-25 kis zongorista kezd nálunk tanulni.

orgona

A „hangszerek királynője”. Csak minimálisan négy elvégzett zeneiskolai zongora év után lehet jelentkezni. Általában évi 1-2 fő felvétele valószínű.

 csembaló

Az orgonához hasonlóan négy év zongora előtanulmány a felvételi minimális követelménye. Évente legfeljebb 1-2 hely szabadul fel.

 cimbalom

A 2016-ban hungarikummá nyilvánított cimbalom két verővel, ütve megszólaltatott húros hangszer, a citerafélék családjába tartozik. Régi népi változata a kiscimbalom. A nagyméretű pedálcimbalom az 1870-es években született meg a budapesti Schunda Vencel József hangszergyárában.

A hangszertanuláshoz szükséges a laza csukló és kéz, jó ritmusérzék és hallás. Ebben a tanévben akár 1 új kis cimbalmosunk is lehet!

harmonika

A harmonika különleges hangszer, hiszen sem a billentyűsök, sem a fúvósok csoportjába nem tartozik. Ugyanakkor mégis levegővel működő hangszer és billentyűk vannak rajta. A bal kézben játsszuk a kíséretet, jobb kézzel pedig a dallamot.

Hogy valaki jó harmonikás legyen,ahhoz szorgalom, türelem, jó ritmusérzék és kézügyesség szükséges. Idén 1 új harmonikásunk lehet.

gitár

Igen népszerű hangszer, amelyre mindig többszörös a túljelentkezés. Nagyfokú elszántság, szorgalom és koncentráció szükséges az élvezhető gitárjáték elsajátításához, mivel a két kéznek tökéletes összhangban kell lennie, valamint az ujjaknak nagyon kifinomult mozdulatokat kell végezniük. Minőségi hangszín eléréséhez a jobb kéz ujjain néhány milliméteres körömre van szükség, amely rendszeres karbantartást igényel. A gitározásra legalkalmasabb kézalkat: gömbölyű, laza, mégis erős, mozgékony. Évente sajnos általában csak 3-4 helyünk van.

Visszaugrás a navigációhoz