Rovataink:

Főoldal

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

2. A 60-as évek művészeti alkotásai a Columbus utcai pártházban

VIII. Nemzetközi Zongora Fesztivál (Törökszentmiklós, 2022. március 4-5.)

Kezdődik!

1. A Columbus utcai pártház

V. Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (Budapest, 2022. február 13-25.)

Kréta tandíj vagy térítési díj befizetése

Végre ismét a Müpában!

XV. Országos Zeneiskolai Oboa- és Fagottverseny (Sopron, 2021. december 3-5.)

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:
Publikálva:

A hatvanas évek építőipari állami beruházásai keretében nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kortárs művészetek szemléletformáló hatásával is megerősítsék a képviselt világnézetet. Ez egy pártház esetében különösen fontos volt.

A frissen átadott épületben számos a korhoz és az ideológiához egyaránt méltó alkotás is helyet kapott. Elsőként ejtsünk szót arról a remekről, amely már nem található meg az épületben. Beköltözésünket megelőzően eltávolításra került. A bejárati aula falán Óvári László festőművész sgraffito-ja volt látható „19-es vörös katonák” címmel.

(Sgraffito (graffito): díszítő eljárás, melyben egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe.)

 

Az eredeti épület a ma ismert Columbus utcai szárnyból és a ma „Kisterem” néven ismert Tanácsteremből állt. A Nagyterem helyén egy kisebb épület (munkásőr-bázis) zárta le a ma is meglévő belső udvart, amelyet „díszudvarnak” nevezett az az akkori építési program. A Díszudvarban pihenhették ki felelősségteljes munkájukat az elvtársak és itt találkozhattak az „Olvasó munkás” szobrával is, hogy mindig emlékezzenek arra, honnan érkezett a munkáshatalom és hová tart! A szobrot R. Kiss Lenke készítette. Bár kora sajtója és művészet-kritikusai nem kényeztették el szobráért az alkotót, talán mégis sokatmondó, hogy ez az egy mű maradt meg az épület környezetében. Ma az iskola előtt az utcai oldalon a fák árnyékában látható és lesz is látható a továbbiakban is!

 

A pártház aulájában látható még egy teljesen ideológiamentes kerámia-burkolat, amelynek tervezője, alkotója ismeretlen. A hamarosan megkezdődő felújítás során még nem eldöntött a további sorsa.

 

Kétségkívül legvitatottabb alkotás az épület homlokzatán található vörös-márvány dombormű. Alkotója Makrisz Agamemnon, a szocialista kultúrpolitika egyik kedvenc alkotója. A mai művészettörténeti szakvélemények is egybehangzóan nagyra tartják munkásságát függetlenül annak ideológiai tartalmától. Jól ismert a – teljesen ideológia-mentes – szökőkútja (sellő) a Széll Kálmán téren. 

Ez az alkotás viszont minden kétséget kizáróan rávilágít arra, mitől válhatott Makrisz a kor olyannyira kedvelt alkotójává.

Hamarosan nagy felbontású képeket mutatunk be erről az alkotásról, de addig néhány szóban a látható alakokról: Nőalak békegalambbal, munkás sarlóval, kalapáccsal és kaszával, illetve pöröllyel, munkásőr dobtáras gépfegyverrel és ötágú csillagos sapkával, munkás „Marx” feliratú könyvnek látszó tárggyal.

A domborművet így méltatta a kor nagy befolyású művészettörténésze, Aradi Nóra:

„…a plasztikai tömegek logikájával éri el ritmikus belső egységét, amellyel fő mondanivalójára a párt és a tömegek egységére, a tömeg erejére hívja fel a figyelmet…

Egyenként már nem is emberek, de a közös mozdulás, az azonosság, a tömbszerű tömeggel kifejezett összefogás teszi őket mindig élő emberekké. Itt már nincs egyéniség, személyiség; közös akarat van, nem pedig egyéni szándék, és csak ez a közös az, ami életben tartja és még élővé teszi a megnyomorított embert. Ez a közösséggondolat jelenik meg másképpen és más tartalommal: az amorf forma roppant fegyelmezett, mértanilag épített belső rendjében. Így lett az épületdekoráció témája a munkás-paraszt-értelmiség összefogása: nem egyének halmaza, hanem maga az összefogás

Azt hiszem, ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Arról nem is beszélve, hogy:

„A testek kubisztikus traktálásának szigorú raszterét az attribútumok nem oldják, csak differenciálják az egyébként sematikus, szinte egyveretű figurákat…”

A hatvanas évek építőipari állami beruházásai keretében nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kortárs művészetek szemléletformáló hatásával is megerősítsék a képviselt világnézetet. Ez egy pártház esetében különösen fontos volt. A frissen átadott épületben számos a…

Publikálva:
Kezdődik!

Végre, sok izgalom és nem várt nehézség után tényleg elkezdődik iskolánk felújítása! Március 21-én elkezdjük kiüríteni Columbus utcai épületünket és 28-án folytatjuk életünket új, ideiglenes székhelyünkön az Egressy út 178/G cím alatt. Itt egy egykori…

Végre, sok izgalom és nem várt nehézség után tényleg elkezdődik iskolánk felújítása! Március 21-én elkezdjük kiüríteni Columbus utcai épületünket és 28-án folytatjuk életünket új, ideiglenes székhelyünkön az Egressy út 178/G cím alatt. Itt egy egykori…

Publikálva:

A Magyar Szocialista Munkáspárt céljainak megfelelően épült iskolánk főépülete a 60-as évek elején. Jellemző, hogy a telket úgy alakították ki, hogy az egykori Torontál utcát kettévágva az utca két oldalán található telket egyesítve hoztak létre az állampárt céljainak és igényeinek megfelelő méretű területet. Az épület pincéjében fogda is kialakításra került, valamint egy menekülő-folyosó abból a célból, ha az 1956-os, Köztársaság téri eseményekhez hasonló veszélyhelyzet fenyegetné az elvtársakat, legyen alkalmuk észrevétlen távozni…

A házat Márton István tervezte. Az épület teljes beruházási költsége 6.733.600 Forint volt. (Ma ez egy közepes fagott ára…)

A korabeli sajtó így számolt be az épület elkészültéről:

„Az építmény alapkonfigurációját a telek magassága és geodéziai adottsága adta meg. A program szerint megadott helyiségek, a telek szűkös adottsága egy zártabb beépítést eredményezett.

A három tömeg, nevezetesen az irodai-előadóterem és garázs tömege egy díszudvart határol körül, ami a nagy előadóterem 350 főjének szabadban való tartózkodását is lehetővé teszi s egy belső térkialakítást eredményez. A díszudvar arányos helyén szobor áll, ami térbeni hangsúlyt ad.

A megépült létesítmény a Pártház funkcióját úgy elégíti ki, hogy a más rendeltetésű helyiségek nem zavarják ennek forgalmát. A nagy előadóterem használata két irányból történik. Egyrészt a Pártház Columbus utcai főbejárata, másrészt a Torontál utcai díszudvar bejárata felől. A KISZ és társadalmi szervek munkahelyiségeinek megközelítése az épület mellékbejáratán keresztül történik.

A beépítésnek megfelelően a garázs és a gondnoki lakás nem zavarja a pártház funkcióját és teljesen független ettől.

A Pártház Columbus-utcai főhomlokzata funkciójának megfelelően irodaház jellegű, mezőtúri téglaburkolattal, fehér nemes vakolattal készült. A bejárat kialakítása az alaprajznak megfelelően a homlokzat kihangsúlyozott motívumaként jelentkezik. Az udvari homlokzatot az arányosan kialakított díszudvar és nagyterem tömege határozta meg, hasonló anyagú, mint az utcai főhomlokzat.

Az előcsarnok, előterek és a nagyterem kialakítása, belső építész tervek alapján készültek.

Az építmény téglafalas szerkezetű, kivéve az előcsarnok pillérvázat és a nagyterem keretvázait.”

 

A Magyar Szocialista Munkáspárt céljainak megfelelően épült iskolánk főépülete a 60-as évek elején. Jellemző, hogy a telket úgy alakították ki, hogy az egykori Torontál utcát kettévágva az utca két oldalán található telket egyesítve hoztak létre…

II. kategória: triók és kvártettek / alapfok 2. korcsoport (12-15) Póliska Blanka – hegedű, Temesvári Dávid – gordonka, Ke Yishu Amanda – zongora I. díj. Tanári Különdíjat kaptak: Csík Bernadett, Havass Andrea és Ulicskáné Mikola…

II. kategória: triók és kvártettek / alapfok 2. korcsoport (12-15) Póliska Blanka – hegedű, Temesvári Dávid – gordonka, Ke Yishu Amanda – zongora I. díj. Tanári Különdíjat kaptak: Csík Bernadett, Havass Andrea és Ulicskáné Mikola…

Publikálva:

Kedves Szülők! A mai napon (2022. február 15.) feltöltésre kerültek a 2021/2022-es tanév 2. félévére vonatkozó térítési-és tandíjak, a KRÉTA rendszerbe. A befizetési határideje: 2022. március 15., kedd

Kedves Szülők! A mai napon (2022. február 15.) feltöltésre kerültek a 2021/2022-es tanév 2. félévére vonatkozó térítési-és tandíjak, a KRÉTA rendszerbe. A befizetési határideje: 2022. március 15., kedd

Publikálva:

  Nagyon nehezen éltük meg, hogy az elmúlt koncert-szezonban nem tudtuk megtartani hagyományos évi koncertünket a Müpában. Annál nagyobb lelkesedéssel készülünk idén és nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt február 19-én, szombaton hat órakor….

  Nagyon nehezen éltük meg, hogy az elmúlt koncert-szezonban nem tudtuk megtartani hagyományos évi koncertünket a Müpában. Annál nagyobb lelkesedéssel készülünk idén és nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt február 19-én, szombaton hat órakor….

Visszaugrás a navigációhoz