Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Zeneiskolai felvételi 2024

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Zeneiskolai felvételi 2024

Kedves Zeneszerető fiatalok, tisztelt Szülők!

Iskolánk több mint 56 éves múltra tekinthet vissza. Pedagógiai hagyományaink alapján a zenei nevelés középpontjába az egyéni hangszeres képzés mellett az együttesekben való muzsikálást állítottuk. Tizenhét együttesünk tanulóink jelentős részének lehetőséget biztosít megtapasztalni a közösségi munka, a közös alkotás felelősségteljes és felemelő folyamatát.

Iskolánk sok lehetőséget kínál, minden klasszikus hangszer megtalálható nálunk. Valljuk, hogy a zenetanulás nélkülözhetetlen a harmonikus testi-lelki-szellemi fejlődés szempontjából is. Mára tudományosan is elfogadott tapasztalat, hogy a művészetekkel való aktív foglalkozás támogatja az egyéb tanulmányokat is, növeli a kreativitást.

Nagyon fontosnak tartjuk előre hangsúlyozni, hogy a hangszertanulásnak akkor van értelme, ha a gyerekek az órán hallottakat otthon naponta elismétlik – vagyis gyakorolnak! Ez a hangszeres tanulás elején nem több, mint napi 10-15 perc.

Iskolánk központján kívül 16 zuglói telephelyen tanítunk. A felvételiző gyerekeknek ajánlott szolfézs előképzőt igyekszünk minden telephelyünkre elvinni. Minden telephelyen minden hangszer oktatását nem tudjuk biztosítani, de igyekszünk a hangszereket arányosan elosztani telephelyeink között. Éppen ezért kérjük, előre gondolják át, hogy a kiválasztott hangszer tanulásához adott esetben meg tudják-e oldani a gyermekek egyéb helyszínre történő kíséretét. Helyszíneinkről és az ezeken oktatott hangszereinkről itt tudnak tájékozódni.

A szolfézs-előkészítőben megismerkedhetnek a gyerekek a zenei írás-olvasás alapjaival, melyet játékos formában sajátíthatnak el. Erre heti két alkalommal 45-45 perc áll rendelkezésükre. Az órarend függ az adott iskola által felajánlott terem lehetőségeitől.

Egy év szolfézstanulás után javasoljuk a gyerekeknek a hangszeres tanulmányok megkezdését.

A hangszeres óra heti 2 x 30 perc, amely mellett heti 2 x 45 perces szolfézsóra egészíti ki az országos Kerettanterv szerinti tanulmányi programot, amely országosan meghatározott tanterv.

Szeretném Önöket tájékoztatni a legfontosabb tudnivalókról.

Kérem, csak azok jelentkezzenek, akik vállalni tudják a kötelezően minimális óraszám látogatását, és azt, hogy otthoni gyakorlásra is lesz a gyerekeknek ideje és lehetősége.

Ezeket azért is kérjük alaposan megfontolni a jelentkezés előtt, mert általában jelentős túljelentkezés tapasztalható a felvételiken és egy meggondolatlan döntés esetleg más gyerekektől veheti el a hangszertanulás lehetőségét.

A szolfézs óra kötelező minden hangszeres tanulónak a 4. évfolyamig, illetve a művészeti alapvizsga letételéig.

Az iskolánkban jelenleg érvényes térítési- illetve tandíj mértékéről itt tudnak tájékozódni.

Tudnivalók a felvételiről:

A felvételi folyamata két részből áll: elektronikus jelentkezés és személyes felvételi.

Kérjük tehát, töltsék ki honlapunkon a jelentkezési űrlapot, amely itt is elérhető, vagy a Felvételi 2024 menüpont alatt is megtalálható.

Ha gyermekük még nem járt szolfézs előkészítő csoportunkba, akkor előkészítő csoportjainkba április 8-9-10 és 11-én tartunk jelentkezést, felvételit az alábbi rend szerint:

Arany János Általános Iskola – április 9-én, kedden 15:30-16:30 óráig a Rajz teremben

Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – április 10-én szerdán 15:30-17:00 óráig a 3/43. teremben

Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola – április 10-én, szerdán 16:30 – 17:30 óráig

Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola – április 8-án, hétfőn 14:30-17:15 óráig

Jókai Mór Általános Iskola – április 11-én, csütörtökön 15:00-17:00 óráig

Kaffka Margit Általános Iskola – április 8-án, hétfőn 16:30 – 17:30 óráig

Liszt Ferenc Általános Iskola – április 10-én, szerdán 15:00-18:00 óráig

Dr. Mező Ferenc Általános Iskola – április 10-én, szerdán 14:00-17:30 óráig az 1/26-os teremben

Németh Imre Általános Iskola – április 11-én, csütörtökön 14:00-17:00 óráig

Radnóti Miklós Általános Iskola – április 12-én, pénteken 15:00 – 17:00 óráig

Széchenyi István Általános Iskola – április 9-én, kedden 15:00-16:30 óráig

Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – április 8-án, hétfőn 15:00-17:00 óráig

 

Ha gyermekük már járt előkészítő szolfézsra, esetleg már most második osztálynál magasabb évfolyamra jár, vagy más zeneiskolában már tanult zenét, akkor hangszerválasztó napjainkon felvételizhet, vagy ismerkedhet meg valamennyi hangszerünkkel (hegedű, cselló, bőgő, furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, kürt, trombita, harsona, tenorkürt tuba, ütő, zongora, csembaló, harmonika, gitár). A hangszerválasztó napjaink április 15-16-17-én lesznek minden nap 13-19 óráig. Segíteni fogunk mindenkinek az alkatának leginkább megfelelő hangszert kiválasztani. A hangszerválasztó napok előtt ezen az oldalon előzetesen megismerkedhetnek minden oktatott hangszerünkkel. A felvételire kérjük, hogy egy tetszőleges dallal készüljenek fel a gyerekek.

Speciális hangszereinkre csak az alábbi időben lehet jelentkezni:

Harmonika szakra: 2024. április 15-én 13:00-19:00 óra között

Cimbalom szakra: 2024. április 15-16-17-én 15:30-19:00 óráig

Orgona szakra: 2024. április 15-én és 16-án hétfőn és kedden a 203-as teremben, (előfeltétel: 4 év zongora tanulás)

Magánének szakra: 2024. április 16-án, kedden 15:00 – 18:00 óra között a 209-es teremben

Hárfa szakra: 2024. április 15-én hétfőn 13:00 – 19:00-ig, 16-án, kedden 13:00 – 17:30-ig, 17-én, szerdán 13:00 – 19:00-ig

 

Figyelem! A hangszerválasztót a régi-új székhelyünkön tartjuk! Címünk: 1145 Budapest, Columbus utca 11.

 

Kérem, ne feledjék, mind az elektronikus jelentkezés, mind a felvételin való részvétel egyaránt szükséges az érvényes jelentkezéshez! Honlapunkon a jelentkezési űrlapot 2024. április 17-én, szerdán 24:00 órakor zárjuk le!

 

A felvételi eredményét 2024. május 6-án, hétfőn 16:00 órától tesszük közre honlapunkon, de emailben is értesítünk mindenkit a további tudnivalókkal együtt.

 

A beiratkozás időpontja:

2024. május 15-én, szerdán 13:00-18:00 óra között, 

2024. május 16-án, csütörtökön 13:00 – 18:00 óra között, valamint

2024. május 17-én, pénteken 9:00 – 13:00 óra között lesz a Columbus utca 11.  Járdányi teremben.

Visszaugrás a navigációhoz