Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Balog Péter

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Balog Péter

1981-ben született Salgótarjánban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban végezte L. Morvay Éva növendékeként. 1998-ban első helyezést ért el a Csepeli Országos Középiskolai Gitárversenyen. Felsőfokú tanulmányait 2005-ben fejezte be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kitüntetéses művésztanári diploma megszerzésével. Tanára Eötvös József volt.

2000 óta dolgozik gitártanárként. Intézményünk tanári karához 2013-ban csatlakozott. Növendékeivel rendszeresen vesz részt zenei versenyeken, fesztiválokon, amelyeken számos alkalommal ért már el szép eredményeket. Segíti az iskola gitárzenekarának munkáját heti szólampróbákkal és átiratok készítésével.

Alkalmanként szólókoncerteket ad, illetve gyakran közreműködik különböző komoly- és könnyűzenei formációkban. A Dalnokklubban 2002-től játszik együtt Radványi Balázzsal, a Kaláka együttes Kossuth-díjas tagjával. 2015 óta rendszeresen közreműködik a Misztrál együttes koncertjein.
Fellépett már többek között a Római Magyar Akadémián, a párizsi és a prágai Magyar Intézetben, a Nádor teremben, valamint a Zuglói Filharmóniával együtt a Pesti Vigadóban és a Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
Egyéb pengetős hangszereken is játszik, pl. koboz, portugál gitár, cavaquinho. Kobzosként rendszeres közreműködője hazai várjátékoknak.

Hangmérnökként is dolgozik otthoni stúdiójában. 2007-ben készített egy szólólemezt Gitárdallamok címmel, amelyen klasszikus darabok mellett saját jazz-feldolgozások is szerepelnek.

2004-ben kötött házasságot, négy gyermek édesapja. Rendszeresen zenél együtt gyermekeivel, akik közül a legnagyobb szintén zenei pályára készül csellistaként.
http://peterbalog.hu

Visszaugrás a navigációhoz