Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Bazsinka József

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Bazsinka József

1985-ben zenész családban született: édesanyja csellóművész, édesapja pedig nemzetközileg elismert szólista, tanár, a Budapesti Fesztiválzenekar tubaművésze.
Első tanára édesapja volt, egészen a zeneakadémiai felvételiig, ahol 2010-ben diplomázott Szabó László osztályában.

2008-ban Erasmus ösztöndíjjal Hannoverben tanult Jens Bjørn-Larsen osztályában, 2018-ban pedig summa cum laude minősítésű DLA doktori fokozatot szerzett a Zeneakadémián, ugyanebben az évben pedig előadást tartott a Juilliard School of Music Egyetemen New Yorkban a disszertációja témájában.
2012-től négy szemesztert végzett a budapesti Baptista Teológiai Akadémián teológus szakon.

Mint szólista, 2007-ben első díjat szerzett az Országos Tubaversenyen, majd 2008-ban Brnoban, 2010-ben pedig Dél-Koreában megrendezett nemzetközi tubaversenyeken.

2010 óta alapító tagja az In Medias Brass rézfúvós kvintettnek, mely – megalakulását követő nem sokkal több, mint három éven belül – hét rangos, nemzetközi díjat szerzett kamarazene versenyeken: öt első, két második és számos különdíjat Dél-Koreában, Németországban, Szlovéniában, Japánban, Olaszországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban.
Emellett koncerteztek Magyarországon kívül Svájc, Németország, Olaszország, Franciaország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Dubai, az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán színpadjain.
Mesterkurzust tartottak Japánban, Dél-Koreában, Litvániában, Csehországban.
A rövid időn belül elért nemzetközi sikerek elismeréseképpen munkájukat 2011-ben Junior Príma díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig a KLASSZ Tehetség program promotáltjai között szerepeltek.

Rendszeresen közreműködik kortárs együttesekben: 2005 óta a Klangforum Wien, 2013 óta az UMZE, 2016 óta pedig az SWR Experimentalstudio koncertjein lép fel, de játszott a freiburgi Ensemble Recherche és a pozsonyi Ensemble Quasars kortárs együttesekben is.

2015 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tuba, 2016 óta tuba és rézfúvós kamarazene tanára, 2014 óta pedig a Zuglói Filharmónia tagja.

Visszaugrás a navigációhoz