Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Csatos Ferenc

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Csatos Ferenc

1971. június 16-án születtem Nagyatádon.
Édesapám ipari szakmunkásképzőben tanított, édesanyám földhivatalban dolgozott… Ma már mindketten nyugdíjasok. Van egy 2 évvel fiatalabb öcsém, aki már 14 éve apuka és ő is zenészként (fagottművész-tanár) tevékenykedik.

Apám amatőr trombita- és hegedű tudása inspirált arra, hogy 6 évesen elkezdjem zeneiskolai hegedűtanulmányaimat. Hegedű volt az első választott hangszerem, mert 6 évesen a fizikai állapotom és elég súlyos asztmám nem tette lehetővé, hogy trombitával kezdjek. 10 évesen elkezdtem a trombitát is, így két hangszert tanultam párhuzamosan, két éven keresztül. Megyei szintű sikerek sem késztettek arra, hogy 6 év után a hegedűt válasszam, így 12 évesen a trombitára tudtam koncentrálni. Barcson végeztem alapfokú tanulmányaimat, Gyurókovics Tibornál.

Zeneiskola után, a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytattam zenei tanulmányaimat, természetesen trombita szakon. Neumayer Károly, majd második osztálytól negyedikig, Tamás János voltak a tanáraim. Nagyon szerettem Pécset…

1989-ben sikeresen felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatára (Zeneakadémia) ahol, mint Trombitaművész-tanár szereztem diplomát, Szűcs Zoltán tanítványaként.

Az egyetemi évek alatt és persze utána is, Budapest majdnem mindegyik nagy zenekarában játszottam/kisegítettem. Ezek közül a két legjelentősebb, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Magyar Állami Operaház Zenekara. Előbbiben 2,5 évig játszottam állandó kisegítőként, majd a Magyar Állami Operaházban kétszer voltam szerződéses 1. trombitás.
Tagja voltam a Hungarian Brass rézfúvós szeptettnek, amit egy jól sikerült zenekari próbajátéknak köszönhetek. Ez az együttes, az ország vezető rézfúvósaiból alakult… talán szakmailag erre vagyok a legbüszkébb…
2001-től a Budafoki Dohnányi Zenekar szólamvezető 1. trombitása lettem. Ebben a zenekarban 1989-ben játszottam először és persze rendszeresen kisegítettem, míg 2001-ben állást kaptam. Ez a zenekar ma, Magyarország legdinamikusabban fejlődő, több profillal rendelkező együttese.

A trombitálás mellett 1994 óta tanítok. A két jelentősebb iskola a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola és a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium. Utóbbinak ma is trombitatanára vagyok.

Visszaugrás a navigációhoz