Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Békefi Gabriella

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Békefi Gabriella

közismereti igazgatóhelyettes, magyar – angol szakos tanár

 

1999-ben végeztem az ELTE BTK magyar szakán, ahol a szakmai tárgyak és a tanításmódszertan mellett esztétikai és színházelméleti kurzusokat hallgattam. Három évvel később angol nyelvtanári diplomát szereztem.

1999-ben, friss diplomásként kerültem a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola tanári csapatába. Az interjúmon az akkori igazgató, Záborszky Kálmán azt mondta: jól fogja itt magát érezni! Ez valóban így történt: immáron 25 éve töretlen lelkesedéssel dolgozom az intézményben.

2023 szeptemberétől már nem csak tanárként, hanem közismereti igazgatóhelyettesként segítem a diákok és tanárkollégáim munkáját.

 

Hitvallásom Kodály Zoltán szavaival tudom leginkább kifejezni: „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia …” (Bicinia Hungarica, 1937.) Hiszem, hogy a mi „konzink” abban különbözik más zeneművészeti szakgimnáziumoktól, hogy a kiemelkedő zenei képzés mellett energiát és figyelmet fordítunk a közismereti képzés magas színvonalának megteremtésére, megőrzésére. Szerencsések vagyunk, hiszen más intézményekkel szemben a közismereti nevelőtestületet egy maroknyi elkötelezett pedagógus alkotja. Számos érdemük közül legfontosabb talán az elhivatottság és az önzetlenség, amit tovább adunk az újonnan érkező kollégáknak is.

 

Visszaugrás a navigációhoz