Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Felvételi 2023/2024-es tanévre

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Felvételi 2023/2024-es tanévre

Szeretettel üdvözöljük leendő felvéteilzőinket és leendő diákjainkat!

Iskolánk, a „Szent István Konzi” ma Magyarország egyik legnagyobb és legsikeresebb zeneművészeti szakgimnáziuma. Ugyan ebben a tanévben ideiglenes épületünkben működünk, de ez idő alatt székhelyünk, a Columbus utcai főépület teljeskörű felújítása zajlik, amelynek keretében egy teljes szinttel megnövelik az iskola területét. A felújított és kibővített épületünkben kezdjük jövő szeptemberben a tanévet, így akik most felvételiznek majd hozzánk, már ebben az új épületben kezdhetik meg tanulmányaikat.

 

Érthető, hogy a felvételiket megelőzően minden továbbtanulásra készülő fiatal és szüleik arra törekednek, hogy minél pontosabb információk birtokában a lehető legjobb döntést hozzák a továbbtanulással kapcsolatban. Szeretnénk ehhez a döntéshez segítséget nyújtani.

Ennek egyik eszköze nyílt napunk, amely során betekintést kínálunk hétköznapi életünkbe minden érdeklődő számára. Igaz, ezen a napon „csak” szakmai munkánkat tudjuk bemutatni, illetve valamennyire azt a hangulatot is, ami iskolánkat jellemzi, de – a fent említett ideiglenes helyszín okán – fizikai környezetünkkel kapcsolatban most csak azokra a beszámolókra tudnak majd hagyatkozni, amelyeket a nyílt nap fórumain el tudunk mondani.

 

Másfelől azt szeretnénk, ha iskolánk eredményeit számszerűen bemutatva, objektív adatok alapján tudnák mérlegelni iskolánk teljesítményét. Ezért megosztunk Önökkel itt minden olyan statisztikát, amelyek ezt a tájékozódást segíthetik.

 

Iskolánk tantárgyi átlageredményei az elmúlt években. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az átlagok folyamatosan javulnak és ez nem egyre engedékenyebb osztályozási gyakorlatunk eredménye, hiszen akkor az érettségi eredmények mást mutatnának: Az elmúlt évek érettségi átlageredményei.

 

Az utolsó néhány év országos kompetenciaméréseinek eredménye. (Itt szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy iskolánk messze az országos szakgimnáziumi átlag felett teljesít. Alapvetően humán beállítottságú intézményként a szövegértés területen még a gimnáziumi országos átlagot is meghaladjuk, de matematikából is csak kevéssel a gimnáziumi országos átlag alatt teljesítünk.)

 

Visszatérő kérdés: hogyan alakul a leendő kilencedikesek órarendje. Itt megtekinthetik a 9. évfolyam általános órarendjét, a legjellemzőbb hangszeres szakon tanuló diák szempontjából.

 

A közismeret szép eredményei mellett természetesen még nagyobb figyelmet kapnak a szakmai tárgyak eredményei. Ennek értékeléséhez ajánljuk az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeinket:

Versenyeredmények 2021/2022

Versenyeredmények 2020/2021

Versenyeredmények 2019/2020

 

Ugyanígy figyelmükbe ajánljuk beiskolázási statisztikánkat:

Továbbtanulás 2022

Továbbtanulás 2021

Továbbtanulás 2020

A nyílt nap során lehetőség nyílik majd arra is, hogy minden olyan kérdésre választ kaphassanak egy szülői- és egy diákfórum keretében, ami addig megválaszolatlan maradt, viszont a leginkább jellemző kérdésekre megpróbálunk már előre válaszolni itt.

 

Végül szeretettel ajánljuk figyelmükbe azt a bemutató-filmet, amelyet hagyományosan a Hangkultúra szakunk végzős diákjai készítenek minden évben, és a Nyílt nap előtt válik elérhetővé!

 

– Hamarosan! –

Visszaugrás a navigációhoz