
Tisztelt Szülők! Továbbítjuk Önöknek a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának tájékoztatását a 2023. január 1-től hatályba lépő változásáról, melyek már a decemberi ügyintézést érintik. Megszűnik az eddigi postai csekkes befizetés lehetősége,…
Iskolánk több együttese közös karácsonyi koncertet ad a Vigadóban december 13-án. A koncertet két részben szerveztük meg tekintettel az résztvevő együttesek nagy számára és a gazdag repertoárra. A koncertek a Szent István Filharmonikusokkal működtetett „Mentori…
Az elmúlt hétvégén rendezték a XVIII. Országos Szakgimnáziumi Hegedűversenyt Varga Tibor emlékére Győrben, amelyen Bocsi Botond növendékünk első díjat nyert, valamint különdíjként egy mester-hegedűt is átvehetett a zsűritől! Botondnak és tanárának, Polónyi Istvánnak (Felkészítő Tanári…
Idén is megtartjuk népszerű „Nyílt nap” rendezvényünket 2022. november 10-én. Figyelem! A rendezvény ideiglenes otthonunkban lesz 1149 Budapest Egressy út 178/G címen! (A Paskál Gyógy- és Strandfürdő és a Rákos-patak között) Nyílt…
Szakgimnáziumunk Fúvószenekara ismét fellép a hivatalos Szent István Napi eseményes sorában. A Gellérthegyi rendezvény keretében augusztus 19, 20, 21-én naponta 11 és 15 órakor, azaz összesen hat alkalommal adunk koncertet. A program címe: „A menetzenétől…
Iskolánk az újonnan megnyílt Magyar Zene Házával sokrétű együttműködést tervez, amelyek keretében elsőként a fantasztikus intézmény szabadtéri színpadán térzenét ad a Szakgimnáziumunk Fúvószenekara június 12-én, vasárnap délután négykor. Az eseményről részletesebben itt lehet olvasni. Karmester:…
Szakgimnáziumunk Fúvószenekara ismét térzenéket ad a Bosnyák téri Templom melletti téren. Hosszú évek óta kialakult hagyományainknak megfelelően térzenékkel zárjuk és nyitjuk a tanévet. Most is, a tanév utolsó két szombatján, június 4-én és 11-én 19…