Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Zárbok Zita

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Zárbok Zita

Konzervatóriumi tanulmányaimat a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában hegedű szakon kezdtem Vermes Máriánál, majd 2000-től brácsa szakon folytattam Polónyi Istvánnál.

 

2003-2010 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója voltam Németh Géza növendékeként.

Egyetemi éveim alatt ösztöndíjat nyertem az Egyesült Államokba (Montclair State University, New Jersey), ahol két éven át Honggang Li (Shanghai Quartet) osztályába jártam.

2010-ben mélyhegedű művész-művésztanári diplomát szereztem.

 

Tanulmányaim alatt aktív résztvevője voltam több mesterkurzusnak (Maria Tchaikovskaya, Kronos Quartet, Rebel barokk együttes, Rivka Golani).

 

2002 óta állandó tagként a Szent István Filharmonikusok szólóbrácsása vagyok. Emellett kamarazenei együttesek munkájában is részt veszek: Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Erdődy Kamarazenekar, Orfeo Kamarazenekar.

 

2010 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium brácsatanára vagyok.

 

Három kisfiú anyukája vagyok.

Visszaugrás a navigációhoz