Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Varga Petra

Winkler Balázs

Geszthy Szabó Veronika

Katrin Mátyás

Makovecz Pál

Martos Attila

Maruzsa Tibor

Némethné Solymári Tímea

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Varga Petra Budapesten született, zongora és orgonatanulmányit is itt végezte. 1989-ben zongoratanári, ezt követően 1995-ben orgona művésztanári diplomát szerzett. Hálával emlékszik tanáraira, többek között Pallagi Jánosnéra, Ábrahám Mariannra, Wagner Ritára, Szathmáry Lillára, Gergely Ferencre. Rendszeresen…

Winkler Balázs 1970. november 18-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte, Pejtsik Árpád cselló tanszakán. 4 év gordonkázás után trombitálni, Inhoff Edénél, a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólótrombitásánál kezdett, majd később a Bartók Béla…

Énektanulmányait Újpesten kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész, -tanár szakán Andor Éva növendékeként, és opera tanszakán Kovalik Balázs osztályában. 1998 és 2004 között több…

2010-2014 között a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója volt Devich Gábor osztályában. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait Dr. Szatmári Zsolt, Pálfi Csaba, Salamon György valamint Németh József tanítványaként. Számos versenyen…

1964. január 30-án született Budapesten. Általános iskoláit a mai Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola zenei tagozatán kezdte Zenei tanulmányait hat évesen hegedűn kezdte, később fuvolán, majd 17 évesen harsonán folytatta. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett…

Középiskola: Zeneművészeti Szakközépiskola, Szombathely 1983-1987, Tanár: Janzsó György Felsőfokú képzés: Liszt Ferenc Zeneakadémia, Budapest 1987-1992, Tanár: Pege Aladár Szakmai pályafutás: 1992-1995: Budapesti Fesztiválzenekar (Fischer Iván) 1995-2000: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Rolla János) 2000-2003: Orchestra Ensemble Kanazawa,…

Tízéves korában kezdett kürtöt tanulni. Első zeneiskolai tanára, bátyja Maruzsa János volt. Az érettségit a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tette le, Kökényessy Miklós irányítása alatt. Diplomáját, 1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte Lubik…

1999 szeptemberétől a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolai tanára, majd 2002-ben vezetése alatt indult el a szakgimnáziumi gitár tanszak. 2016 szeptemberétől a Debreceni Egyetem hangszermetodika-szakmódszertan tanára majd főtárgytanára. Végzettségei: Liszt…

Visszaugrás a navigációhoz